Pique szörnyű estéje
2007.09.29. 11:32
Pique szörnyű estéje
Az "égszinkékek" megfelelő támogatással érkeztek az Old Traffordra, hiszen 11 ezer vendégszurkoló bíztatta a másodosztályban vitézkedő csapatot.
A szurkolásnak meg is lett az eredménye, hiszen Michael Mifsud duplájával az autóiparáról híres város csapata jutott a Ligakupa következő körébe.
Bár Manchesterben mindig a győzelem a cél, erre a mérkőzésre egy teljesen átalakított csapatot küldött pályára Sir Alex Ferguson, amely nagy része fiatal reménységekből állt, így Gerard Pique is szerephez juthatott kezdőként idén először.
Pique a mérkőzés után elmondta, hogy az összes pályánlévő játékos kiábrándult volt, mind a mutatott játéktól, mind az eredménytől, de reméli, hogy tanulnak az elkövetett hibákból.
"Mikor felnéztem az eredményjelzőre a mérkőzés végén, és láttam, hogy 2-0 a végeredmény, nagyon kellemetlen érzéseim támadtak, főleg annak tudatában, hogy egy másodosztályú csapat vert ki minket."
"Úgy gondolom, hogy remekül kezdtük a mérkőzést, és sokat birtokoltuk a labdát. Azonban az első góljuk nagyon felpörgette az ellenfelet. A szünet után nem ment úgy a játék, ahogy szerettük volna, és mikor megszerezték a második gólt, akkor teljesen padlót fogtunk."
A Ligakupa harmadik fordulójában lejátszott mérkőzés tökéletes lehetőség lehetett volna a United fiatal reménységei számára, azonban a tegnapi eredmény alapján úgy tűnik, mégse volt az.
"Néhány ember azt gondolhatja, hogy nem éltünk a tálcán kínált lehetőséggel. Mindannyian nagyon szomorúak voltunk az eredmény miatt, és mindent megfogunk tenni annak érdekében, hogy legközelebb kijavítsuk a hírnevünkön esett csorbát."
|